1D stole my heart.㋡

Chapter 2: Take a breath!

Rosalie szemszöge

Annyira gyorsan történt minden... Az egyik pillanatban még az emelet felé tartottunk, aztán a srác az alsógatyában, a villany, Dorotea hangja amint azt üvölti futás... De abban a pillanatban mikor Tea legurult a lépcsőn minden elhallgatott. Hallottam a saját szívverésemet. Megállt az idő és mindenki megfagyott. Nem tudtam mozdulni és csak egy kép villant fel előttem. Dorotea gyönyörű hullámzó haja mikor először találkoztunk. Már abban a pillanatban tudtam hogy barátok leszünk mikor először hallottam csípős megjegyzéseit.

Mindez kb. két másodpercig tarthatott. Ezután feleszméltem és semmivel nem törődve letéptem magamról a sapkát rohanni kezdtem és még azt sem vettem észre hogy közben felborítottam a dermedten álló fiút. Csak egy dolog érekelt... Dorotea. Ekkor már a lányok is feleszméltek és rohanni kezdtek. Dorotea eszméletlenül feküdt és körülötte több volt a vér mint amennyit hidegvérrel el tudtam volna viselni.

Bár még mindig az alkohol hatása alatt álltam, azért tudtam mit kell tennem. A mobiljainkat mind Emnél hagytuk szóval berohantam az ismeretlen házba. Olyan sok hatás alatt álltam hogy észre sem vettem hogy a fiú mellett még áll négy másik. Nem érdekelt még csak a szemükbe sem néztem csak kétségbeesetten kiabáltam:

-Könyörgöm nincs időnk megmagyarázni hogy mi történt és nagyon sajnálom de most azonnal hívnunk kell a mentőket!

Nem bírtam tovább éreztem hogy a félelem, düh és az alkohol átveszi a hatalmat testem fölött és elájulok...

Arra ébredtem hogy a ház körül nagy zaj van, emberek beszélnek de nem ismerős a hangjuk. Felkeltem és körülnéztem. Az ismeretlen ház nappalijában feküdtem egy kanapén. Mellettem egy karosszékben Lina aludt. Gyorsan felébresztettem és faggatni kezdtem

- Ó Lina ezt nem hiszem el mi történt mondd hogy csak álmodtam ezt a szörnyűséget!

- Attól félek Rosie hogy nem!- mondta Lina

Nem éreztem kétségbeesést a hangján így egy kicsit megnyugodtam.

-Akkor most mesélj el mindent ami az ájulásom után történt!- kérdtem izgatottan Linát.

- Jól van, jól van csak legalább hajtsd le kicsit a fejed mert neked is pihenésre van szükséged.

-Rendben- sóhajtottam megadóan.

- Szóval miután elájultál nem tudtuk hogy mit csináljunk, teljesen kétségbeestünk. Azonban a titkos kis szomszédaink nagyon jól kezelték a helyzetet. Az egyik odarohant hozzád felkapott mint egy könnyű párnát és lefektetett a kanapéra. Eközben a másik már tárcsázta a mentőket és elmondta nekik pontosan hol vagyunk. A baleset részleteiről nem mondott semmit... A mentők 5 perc múlva már itt is voltak és elvitték Teát. A doki azt mondta kisebb agyrázkódást szenvedett de holnap már haza is engedik hiszen még csak varrni sem kellett, inkább a sokktól ájult el.

- És kik vannak még kint a ház előtt?- kérdeztem értetlenkedve.

- Ó hát felveszik a jegyzőkönyvet hogy mi is történt valójában.

- De Lina ebből még komoly bajunk is lehet!

- Nyugi Rosie a fiúk igazi úriemberek azt mondták hogy átjöttünk kicsit beszélgetni amikor Tea véletlenül megcsúszott és elesett.

-Ez nagyon kedves tőlük. És mit szóltak miután elmondtátok neki hogy miért jöttünk ide?

-Hát valójában még nem volt alkalmunk tisztázni ezt az aprócska részletet. Ezért nem is értettem, hogy lehetnek ennyire kedvesek velünk.- mondta meglepetten Lina. De Rosie mielőtt elájultál rájuk néztél? Mármint a fiúkra?

- Igen Lina csak arra volt időm abban a helyzetben hogy stíröljem őket. Jajj annyira... - inkább nevetésbe fojtottam a szót.

- Hát pedig kellett volna!- mondta sejtelmesen Lina egy mosoly kíséretében.

Nem értettem mire célozhat ezzel addig a pillanatig míg az első fiú be nem lépett a szobába...

Nem hittem a szememnek... tényleg hiszen elájultam és másnapos voltam és sokkot kaptam ezért tényleg megkérdőjeleztem a valóságot.

Pedig igaz volt tényleg igaz.. Az ajtóban ott állt Harry Styles. A csajokkal mindig is szerettük a 1D-t néha cikiztük őket néha hallgattuk őket de bárhol bármikor megismertem volna mindegyiküket. És akkor ott tényleg ott állt Harry. És ha ez nem lett volna elég sorba jöttek be utána a többiek... Liam, Louis, Niall és végül... Zayn. Igen Zayn lépett be végül és nekem a lélegzetem is elállt. Valahol legbelül Zayn iránt még szimpatizáltam is... és nem csak viccből mint a többi iránt.

Próbáltam higgadt maradni de mégis melyik épeszű ember tudna ilyen helyzetben tisztán gondolkozni. Úgy döntöttem inkább meg sem szólalok kizárva ezzel a beégés legkisebb esélyét is.

Ekkor megszólalt Harry nem éppen barátságos hangon:

- És most édes galambocskáim ha már így tartottuk szánkat jobb ha elkezdtek szépen magyarázkodni.- nem volt valami kedves ami valójában érthető ha belegondolunk hogy nem aludhattak semmit 5 vadidegen lány miatt.

Ekkor lépett a szobába Em és Sofie akik eközben rendet raktak náluk és bezárták a házat.

Láttam az arcukon hogy még ők sem tudták feldolgozni hogy betörtünk a 1D rezidenciába.

Mindig is Em volt közülünk a leggyorsabban kapcsoló, és ez most sem volt másképp.

- Először is tudom hogy most rendkívül össze vagytok zavarodva és mérgesek is vagytok de azért nem így letámadni minket!- mondta gyengéd de ugyanakkor ellentmondást nem tűrő hangon Em.

Ekkor kis szünet után Liam oldalba lökte Harry aki kelletlenül de bocsánatot kért.

Ezután egymás szavába vágva elmeséltük az egész sztorit az elejétől a végéig és a legvégén bocsánatot kértünk a felfordulásért amit okoztunk.

Harryn kívül az összes fiú nagyon megértő volt és elfogadták a bocsánatkérésünket

Tudtuk hogy már ideje mennünk hiszem meg akartuk látogatni Teát és őszintén szólva volt mit feldolgoznunk este után.

A fiúk kikisértek bennünket a kapuig majd visszamentek a házba. Mikor láttuk hogy hallótávolságon kívül vannak előtört belőlünk minden.

Hihetetlen hogy Em mellettük lakik egy éve és nem is tudtunk róla... Miután megdumáltunk mindent elhatároztuk hogy meglátogatjuk Teát.

Az én fejemben rengeteg minden kavargott. Végig gondoltam az estét újra meg újra de csak egy momentum volt amire tisztán emlékeztem... Zayn Malik szeme. Ahogy rámnézett, ahogy kedvesen érdeklődött felőlem. Nem tudtam kiverni a fejemből. De tudtam... velem mindig ez van. Nincs értelme próbálkoznom mert én mindig elrontok mindent. Hiába minden mert a végén úgy is csak az én szívemet törik össze. És végülis mit akarnék én egy Zayn-félétől? Olyan életet él amivel én nem tudom fel venni a versenyt. És már megint megtörtént hogy olyan dolgokról képzelődöm amik csak az én fejemben léteznek... Ő azt sem tudja ki vagyok. A lányok zökkentettek ki magányos önmarcangolásomból.

Mielőtt indultunk volna Lina csak ennyit mondott:

- Lányok azt hiszem ez az este bekerült a csajos esték történelmébe...

2012. június 19., kedd | 8:53 | 0 komi