1D stole my heart.㋡

Chapter 5: The painful truth

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog! :) De, mielőtt neki látnátok az olvasásnak, hadd köszönjem meg a majdnem 1000 fős látogatottságot. :) Kellemes olvasást! :)
xox M

http://data.whicdn.com/images/32093018/shannon_crees_26_large.jpg

Amelia szemszöge:

- Mégis mi a büdös franc történt itt?! - vágta ki az ajtót Emma, ami a fejemnek koppant.

- Most komolyan? Te normális vagy Em? - kérdeztem éretlenül és a sajgó fejemhez kaptam a kezem.

- Lányok, mit csináltatok? Az egész ház úgy néz ki, mint egy disznóól... és még szépen is fogalmaztam.- fakadt ki Em.

- Sikerült felébrednünk a téli álomból, királykisasszony? - gúnyolódott a hangzavarra felébredő Tea.

Emma arca hirtelen elváltozott, kiült rá a kétely. Tudta, hogy valami nagyon csúnya dolog történhetett tegnap.

- Most akkor valaki magyarázza el nekem, hogy ki csinált állatkertet a házunkból?

- Inkább válaszolj erre a kérdésre te! Mégis mennyit kellett ahhoz innod, hogy úgy nézz ki mint Lindsay Lohan, mikor elvonóra viszik? - vágott közbe Sofie és levette a szemellenzőjét.

- Miről hadoválsz itt S.? - háborodott fel Emma.

- Talán arról, hogy sikerült annyira leinni magad,hogy Harry Styles-zal enyelegj a kamrátokban?! - válaszoltam csípős hangon .
- Mi van? Ugye most csak szórakoztok velem? - akadt ki Em. - Egy pohár narancslevet ittam a buli elején, na nehogy már bemeséljétek nekem, hogy ennyire elveszítettem a fejem! Mindenre emlék... - fojtotta magába a szót.
Szája legörbült, tekintete üvegesre változott, mintha ráébredt volna az igazságra.
- Sajnos nem szórakozunk veled Emma. - szólalt meg Rose. - Tegnap... nos, nem voltál a helyzet magaslatán... és én is még csak enyhén fogalmaztam.
Mindannyiunk tekintete Emmára szegeződött. Nem kellett már több szó, látszott, hogy hisz nekünk. Szörnyű volt nézni, ahogy arcáról elkezdtek legördülni az első könnycseppek.
- De ez mégis hogyan történhetett? Csak egy pohár narancslevet ittam. Én, én rátok vártam, hogy végre megérkezzetek...és...
- És nem jöttünk időben...- fejezte be Sofie a mondatot.
- Legalábbis én órákat várhattam rátok, mielőtt megérkeztetek...
- Emma, szívem egy fél órát késtünk, mert S.-nek már megint sikerült elaludnia. Már, akkor illuminált állapotban lehettél, mikor beléptünk a kaputokon. - mondtam egy kicsit félve.
- De ha egyszer nem ittam semmit! - válaszolt hevesen Emmy.
- Mi nem azt mondjuk, hogy tegnap este benyakaltál 3 üveg töményet... de valamit innod kellett a narancsleven kívül, hogy így elveszítsd az uralmad a tested fölött. - kételkedtem továbbra is.
- Ez egyszerűen szánalmas...én is beálltam, az OLYAN lányok sorába. Tényleg lefeküdtem egy vad idegennel, aki ráadásul úgy néz ki mint egy hajas baba? - tört ki Emmából a zokogás.
Em már csak ilyen, még krízishelyzetben is képes volt kritizálni. De ez megjegyzést most egyszerűen máshogy gondolta... látszott rajta, hogy megrendült a saját magába vetett bizalma, hiszen ilyen esetre még sosem volt példa. Nem ez az első, hogy átesett a ló túloldalára, de olyan még sosem fordult elő, hogy az egész estéből csak foszlányokra emlékezzen. Ezért sem akart hinni a fülének, mikor először meséltük neki a tegnapeste történéseit.
- Ó Emmy, légyszi hagyd abba a sírást. Végül is lehet, hogy nem is történt semmi kettőtök között... - próbálta vigasztalni Rose.
- Igen és akkor szerinted mégis miért voltak ruha nélkül a kamrában? Talán papás-mamást játszottak, mint az ovisok. - szögezte le a tényeket Doroti.
- Tea, ezzel most tényleg nem segítesz! - mondta S., aki próbálta menteni a helyzetet.
- Ide figyelj Emma Florencia Martinez! Mi a legeslegjobb barátaid vagyunk. Mindenben támogatunk, melletted állunk és átsegítünk az ilyen nehéz helyzeteken, mint ez is. A mi szemünkben nem lettél sem nagyobb, sem kevesebb a tegnapi kis "afféroddal". Ugyanaz az az erős, intelligens és nagyszájú csaj vagy, mint egy nappal ezelőtt. - jelentette ki Rosalie és felállt, hogy megölelhesse a pityergő lányt.
- CSOPORTOS ÖLELÉS!- kiáltottam hangosan és mindannyian Emmára vetettük magunkat. Persze a végén hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Na jó, irány a földszint most azonnal, a ház nem fogja rendbe tenni magát. - rontottam el a pillanatot.
Azzal a földszintre indultunk, ahol egy kisebb pokol várt ránk...
- Indulhat a takarítás! Jupííí...- ironizált Tea.
- De Em, egy valamit ígérj meg... ha ezt a felfordulást még ebben az életben eltakarítjuk, soha többé nem rendezel házibulit! - bolondozott Sofie és mindannyian nevetni kezdtünk.
Körülbelül 2 órán át takaríthattunk, amíg minden helységet sikerült elviselhető állapotba hoznunk. Legalább tíz zsákot pakolhattunk tele szeméttel, ezért megkértem Emmát, hogy segítsen kivinni őket, de valószínű ez volt éltem legrosszabb döntése...
- Emmy vagy hat szatyrot cipelek egyszerre, nem segítenél egy kicsit! - nyavalyogtam.
Abban a minutumban mindent kiejtettem a kezemből és sikeresen rázuhantam a szeméthalomra.
- Köszi a segítséget drága... - de a mondatot már nem tudtam befejezni.
Emma keze ökölbe szorítva, pontosan úgy nézett ki, mint egy tigris, aki prédáját kiszemelve csak a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson. Követtem Em tekintetét és akkor állt össze a kép: a nagymacska áldozata a mosolyogva integető Harry Styles lesz. Túl későn reagáltam, mire elindultam volna, Emma már árkon-bokron túl volt.
- Em, gyere vissza! Most komolyan pizsamában akarsz jelenetet rendezni? - sikítottam utána.
- Nem érdekel! Az egy dolog, hogy megaláz a saját bulimban, dehogy az arcomba mosolyogva úgy tegyen, mintha misem történt volna. Hát tudja meg ez a kis féreg, hogy engem nem ilyen fából faragtak! - és azzal a lendülettel, amivel megindult már a szomszédos ház kertéjben is találta magát.
- Te, utolsó senkiházi paraszt! Ennek a dolognak most pontot teszek a végére! - ordibált teljesen kiakadva Em. - Mit adtál be nekem? Mit csináltál velem? Te megerőszakoltál egy védtelen nőt! - vádolta meg a fiút.
Tudtam, hogy Emma nem fogja ennyivel beérni, ezért is indultam utána, de nem tudom, hogy a nem alvásnak vagy a bénaságomnak köszönhetően, a mamuszom beakadt az ablakpárkányba és hatalmasat zuhantam a földre. Nem tudtam megállítani temperamentumos barátnőmet: egy hatalmas pofont kevert le az előtte értetlenül álló göndör hajú srácnak.
- Mi a fészkes fene folyik itt? - hallatszott egy meglepődött idegen hang a távolból.
LouisEmmy-hez rohantam. Próbáltam lefogni, mielőtt még maradandó sérülést okozna valakinek. Em teljesen elvesztette a fejét:
- Ezt még nagyon keservesen meg fogod bánni, te tetű! Találkozunk a bíróságon! - üvöltötte torkaszakadtából.
Azzal sarkon fordult és visszamászott az ablakon, amin átjöttünk. Lépteiben érezni lehetett a dühöt és sértettséget. Tudtam, hogy ennek még súlyos következményei lesznek.
- Akkor a bíróságon látjuk egymást, szivi! - kiáltotta utána Harry eszméletlen dühösen, majd hátat fordított nekem és besietett a házukba.
- Harry! - próbálta megállítani Louis az ingerült srácot, de az rá sem hederített.
Még sosem éreztem magam ilyen kínosan. Ott álltam egy szál pizsamában, nyuszis mamuszban egy olyan srác előtt, akivel még életemben egy szót sem váltottam és próbáltam tisztára mosni egy barátnőm, aki egy másodperce még úgy viselkedett, mint egy papíros bolond.
- Ne haragudj, ezért a jelenetért... - szabadkoztam. - Esküszöm én meg akartam állítani Emmát, csak átestem az ablakon és nem tudtam időben felállni... - folytattam volna tovább, de Louis száját egy hatalmas kacaj hagyta el.
- Ti most komolyan azon az ablakon át közlekedtek a házunkba? - viccelődött és nem tudta visszafogni a nevetést. - és tulajdonképpen igaza is volt, hiszen eddig kétszer jártunk náluk és mind két alkalommal Emmáék "titkos kis átjáróján" keresztül.
Kínomban belőlem is kitört a nevetés és csak egy valamit tudtam kinyögni:
- Akkor nem lenne nagy gond, ha most kivételesen a kaputokon távoznék?
yeah yeah yeah á ladies and gentlemen my name is
Sofie szemszöge:
- Azt hiszem ez volt az utolsó. - dobott Tea az asztalra, egy újabb kábítószeres kis tasakot. Én pedig hitetlenkedve megráztam a fejem. Ez azért egy kicsit durva, hogy fél óra alatt találtunk több mint tíz darabot. Bár, ha Tea nem lenne, nekem fel se tűntek volna ezek a parányi zacskók. Azt meg végképp nem tudtam volna megmondani, hogy mi van bennük...
- Még egy?- csodálkozott Rosie - Ezt nem hiszem el, mikor meghirdette Emmy ezt a bulit, úgy volt, hogy ez egy inkább kis lazulós 'manhattani' party lesz. Még is mit gondoltak Radish-ék??? Emma szervezett nekik egy "ereszük ki a gőzt ezután a hosszú év után egy állati vad bulival" party-t??? Vagy mi???- kelt ki magából a mi szerény szőke barátnőnk, én pedig értetlenül figyeltem szónoklatát. Igazából egyet értettem azzal, hogy tényleg nem kellett volna hagyni, hogy ez a buli így eldurvuljon. Talán még azzal is, hogy ebben az eldurvulásban Radish-éknek biztos főbb szerepük volt. De azt egyáltalán nem értettem, hogy Rosie, miért van így kiakadva. Egyáltalán nem jellemző rá az e fajta viselkedés, ráadásul nem is az ő házukat vágták totál károssá. Lehet, hogy csak együtt érez Emmy-vel, de akkor is, ha együtt érez, nem ezzel kapcsolatban kéne a részvétét kinyilvánítania. Szerintem az sokkal sajnálatra méltóbb , hogy Emmát egy gyengébb pillanatában, egy fiú rongybabának nézte, és teljesen kihasználta.
Dorotie váratlanul megelégelte Rose monológját és közbe vágott.
-Te jó ég Rose! Ha most az bajod, hogy nem alakult, a terveid szerint az este, és nem tudtál, kelőképp bájologni 'álmaid hercegének' - gúnyolódott Tea, miközben idézőjelet rajzolt a kezével, majd folytatta - Akkor most megkérlek, hogy fejezd be! Mert Istenemre mondom, most már tényleg felköhögök valamit! Elég volt nekem egész este nézni a nyáladzásotokat... - Megdöbbenve járt a szemem két barátnőm között. Fogalmam sem volt miről hadoválnak itt össze-vissza.
-Milyen herceg?- kérdeztem halkan, ám meg sem halva kérdésemet, Rose ordítani kezdett Dortea-val.
-Semmi közöd, hozzá, hogy mit csinálok! Ahhoz meg végképp nincs, hogy kivel! Miért baj, ha jól érzem valakivel magam?!! Hmm?!
-De még is ki...- kezdtem volna bele újra, de Dorotea most engem szakított félbe.
-Ugyan már Rose mindannyian tudjuk mit akar...
-Ő nem olyan...- kezdte volna Rosie, de Doroti újra belé fojtotta a szót.
-Könyörgöm Rose! Szerinted még is mi a büdös francot akarna tőled Zayn?! Hm?! Tudod történetesen ez a fiú egy világsztár, akiknek az egóját több millió pisi kis tini csaj, úgy "megpimpelte", hogy fogadok reggelente beáll a tükör elé és képes megkérdezni, hogy 'Tükröm, tükröm mondd meg nékem van-e nálam helyesebb pasi az univerzumban?'- élcelődött Tea, majd normális hangnemben hozzá tette - Arra meg hadd ne emlékeztesselek, amikor legutóbb egy ilyen bunkóval kerültél össze, hogy annak mi lett a vége. Szerintem nálad jobban senki se emlékszik mit művelet veled az a hülye idióta Má....
-Oké Doroti, fejezd be! - fojtottam a szót nagyszájú barátnőmbe. Egyszerűen nem bírtam tovább ülni, és hallgatni a veszekedésüket. Ráadásul Tea 'extrán' tiltott témát érintett, és ezt ő is nagyon jól tudta.- Fogalmam sincs mi történt tegnap este, de nem ez a megoldás... - utaltam előbbi veszekedésükre, majd vettem egy mély lélegzetet - Figyeljetek! Inkább tüntessük el ezt a sok izét innen mielőtt baj lesz belőle - böktem a drog kupacra - Én körül nézek a házban, hátha találok valahol még, ti addig vigyétek ki és égessétek el . - folytattam miközben kiosztottam a feladatokat. A lányok egyetértően bólintottak én pedig együttműködésük láttán leplezett boldogsággal indultam ki Emék udvarára.
Mielőtt kiértem volna a házból, sikerült elcsípnem, hogy Dorotie Rose felé fordult, és egy bocsánatkérés félét próbált kisajtolni magából, ám Rosi válaszát már nem hallottam ugyanis pont akkorra értem az udvarra, ahol aztán elkezdődhetett a móka. Kicsit furcsállottam Dorotie szokásosnál is flegmább viselkedését , de hamar rájöttem ennek okára. Eszembe jutott, hogy Dorotie hónapok óta tervezi, hogy ha édesapja hazajön a nyáron, az egész szünidőt együtt fogják tölteni. Viszont Tea apukája múlthéten csak úgy spontán közölte, hogy nincs ideje haza menni, ezért ne várják a nyáron. Sajnáltam Tea-t. Tudtam milyen fontos neki az apukája, de akkor sem töltheti ki máson a mérgét. Ahogy körül néztem a nagy udvaron tudtam, hogy nem foglalkozhatok tovább rocker barátnőmmel, mert feladatom volt, ezért lemondóan sóhajtottam egyet, és neki kezdtem a keresésnek. A kutyaóltól kezdve, a bokrokon át, egészen medencéig - bár az utóbbit csak szemmel vizsgáltam át, mert nem nagyon mertem beleugrani az este történései után - mindent át kutattam, de nem találtam semmit. Nem mertem feladni ilyen könnyen, ezért Em anyukájának, Esmeraldának hőn szeretett virágos kertjét is átvizsgáltam, ami valahogy sértetlenül átvészelte a Martinez villa valaha rendezett legnagyobb buliját is.
Egyetlen hely volt, ahol nem akartam körül nézni, mert feleslegesnek tartottam, de egy hang belül mégis arra ösztönzött, hogy 'menjek biztosra'.
Gyorsan átugrottam, Emék előkertéjnek kis kerítése fölött, és kutakodni kezdtem.
Éppen egy bottal turkáltam spanyol barátnőm szerette kis tavában, mikor mobilcsörgésre kaptam fel a fejemet, és nem a sajátoméra. A hang irányába kezdtem el botorkálni. Már éppen elmentem volna mellette, mikor megakadt a szemem az egyik bokor tövében villogó Iphone-on. Gyorsan a kezembe vettem a készüléket és megnéztem a kijelzőt. A telefon tulajdonosa SMS-t kapott valami Paul-tól. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy megnézem-e az SMS-t vagy sem, de úgy gondoltam talán így lesz esélyem megtudni, hogy kié lehet. Egy dologban voltam biztos, hogy ez tuti nem a lányok közül valakinek a telefonja. Hezitáltam még pár másodpercig majd megnyitottam az SMS-t:
'Jövőhéten, kedden és pénteken reggel 9-től interjútok lesz, a Kiss FM-nél. Lehetőleg ne késetek el! A kocsi negyed 9-re megy elétek. Ezután ígérem egy darabig tényleg nem lesz semmi.'
Valahogy nem éreztem okosabbnak magamat az SMS után. Még is melyik ismerősömnek lenne interjúja jövőhéten a Kiss FM-nél?? Egy óriásit csattant a kezem a homlokomon, mikor rájöttem a megoldásra. Hát persze, pont azért amiért feleslegesnek tartottam, hogy idejöjjek. Itt úgy se találok semmi, mert itt úgy se történt semmi. A három sráccal itt rendezett privát party-t Rose és Tea.
Ki se kellett mondanom, már tudtam. A három fiú közül valamelyik sikeresen itt hagyta a telefonját. Gyorsan a kezembe vettem a készüléket, és nagy lendülettel indultam meg Emék kamrája felé. De abban pillanatban meg is fordultam, mert ahogy végig gondoltam a dolgot kicsit bunkón jött volna ki, hogy ha egyszerűen átmászok hozzájuk, hogy ' Hali! Megtaláltam valakinek a telefonját és átmásztam az ablakon, mert nem ismerem azt a szót, hogy csengő!' - ironizáltam tovább magamban, miközben Emék kapujának zárjával szenvedtem. Minél előbb szerettem volna megszabadulni jelenleg minden kapcsolattól ami a One Direction-nel köt össze minket, nehogy újabb vitába fulladjon a dolog. Végre sikerült kinyitnom az ajtót, mikor Lina szaladt belém teljes erőből. Csodálkozva néztem barátnőmre.
- Te mi a fenét csináltál az utcán?- kértem számon, de Lina egyszerűen csak rám förmedt.
-Most nincs ilyenekre időm Sofie! - majd eltolt az útjából, és a hátsó kert felé kezdett sietni. Még fel se eszméltem megdöbbenésemből, mikor már Amelia árkon bokron túl volt. Megpróbáltam össze szedni magam és nagy léptekkel átszeltem az pár méter távolságot ami Emmáék és One Dircetion ház között van. Határozott rányomtam ujjamat a csengőre. Valószínűleg kicsit elfeledkezhetem magamról, mert egyszer csak egy fiú hangot halottam meg.
- Jövök már! - mondta kicsit idegesen a hang tulajdonosa. Nem tudtam pontosan megállapítani, hogy kié lehet, csak tippelni tudtam.
Ahogy kinyílt az ajtó a srác először megdöbbent, majd lesápadt, végül egy kis méreg töltötte el arcát. Köpni-nyelni nem tudtam, mert már nekem támadt:
-Ha azért, jöttél, hogy megmond Harry-nek a magadét, jobb ha tudod, hogy így is elég szarul érzi magát! Nem kell 5 perceként átjárogatni ide, hogy jól megmondjátok a magtokékat! Harry nagy fiú tisztában van azzal, hogy mit tett és, hogy hiba volt nem kell, hogy kioktassátok! - Liam váratlan kirohanását, nem tudtam hova tenni, ezért értetlenül nézetem a fiú barna szemeibe, és kezdtem úgy érezni, hogy engem ma direkt mindenki szívat, hogy úgy beszél velem vagy előttem, hogy azt én véletlenül se értsem meg. Megráztam a fejem, és reménykedtem abban, hogy ezzel a mozdulattal kitisztul.
-Öhh...okéé.- mondtam közömbös hangon, mikor feleszméltem, majd elővettem zsebemből az 'elveszett' telefont, és Liam elé tartottam
- Nem tudtam kié, ezért elolvastam egy sms-t, hogy hátha abból megtudom. Amúgy, jövőhéten lesz két rádiós interjútok - szúrtam közbe a leglényegesebb momentumot, ugyan is ez a SMS adott sejtést a telefon tulajdonosáról - Miután megnéztem az sms-t, rájöttem nem sok ismerősöm ad interjút egy rádióban, ebből gondoltam, hogy valamelyikőtöké. - vezettem le gyorsan Liamnek eszmefuttatásom, de nem szólt semmit ezért folytattam - Igazából nem tudom, miért kéne meg mondanom Harry-nek a magamét, de remélem egyszer elmagyarázod. Viszont ha jól emlékszem tőlem már tegnap kapott egy adagot, de most nincs kedvem kiabálni.- próbáltam humorizálni, ami úgy látszott, hogy be is jött ugyan is Liam rám mosolygott, némi fáziskéséssel, majd megpróbálta rendezni arcvonásait.
-Ne haragudj...most voltak itt a barátnőid..azt hittem te is Harry-t akarod kiosztani.- mentegetőzött én meg leragadtam ott, hogy' most voltak itt a barátnőid'. - Egyébként ez az én telefonom, és hálásan köszönöm, hogy megtaláltad, mert baromi nagy pácba keveredtem volna ha most véglegesen elhagyom! - én még mindig nem tudtam reagálni, mert még mindig csak az visszhangzott a fülemben, hogy 'most voltak itt a barátnőid'.
-Sofie!? - lengette meg kezét Liam előttem én pedig abban a pillanatban összerezzentem.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Van kedved bejönni?- ismételte meg valószínűleg az előző kérdést Liam, én pedig ismét csak visszakérdezni tudtam:
-Tessék?- a barna hajú srác elnevette magát, valószínűleg az én alkalmi bambaságomon.
-Azt kérdeztem van e kedved bejönni?- ismételte meg nevetve a kérdést Liam.
-Nagyon szívesen elfogadnám az ajánlatod, de vissza kell mennem. Ne haragudj! - próbáltam szabadkozni és alig vártam, hogy vissza mehessek Emmáékhoz, hogy kiderítsem mi a fene történt.
-Kár pedig jó lett volna, de majd legközelebb - mondta kissé szomorúan Liam, de úgy tűnt, hogy valamennyire felvillanyozta a 'de majd legközelebb' kijelentésem. Biccentettem a barna szemű fiúnak, és visszarohantam Emék házába, és gőzerővel keresni kezdtem a lányokat.

Tényleg kezdtem úgy érezni, hogy velem ma mindenki szórakozik. Ötödjére trappoltam végig Emmáék lépcsőjén, hogy megtaláljam hőn szeretett barátnőimet, de valószínűleg elnyelte őket a fekete lyuk...
A kiborulás szélén álltam és kezdtem dühös lenni. Túl hosszú és fárasztó volt a tegnap éjszaka és úgy tűnt a mai nap se fog különbözni az előzőtől. Megelégeltem a várakozást. Berohantam a velem szembelévő, dolgozó szobába, Emma apukájáé volt az. Egy üres papír után kezdtem el kutatni, amire hagyhatok a csajoknak egy üzentet, hogy 'haza megyek, mert felszívódtak és nem tudom elérni őket'. Fel se fogtam mit teszek. Normális körülmények között, be se tenném a lábam ebbe a szobába, most viszont gátlástalanul turkáltam, a fiókba, abban hitben, hogy itt valahol csak lesz egy üres papír. Ahogy lejjebb hajoltam sikeresen bevertem a fejem az íróasztalba. Sajgó fejjel egyenesedtem fel és ahogy visszanyertem látásom meglepődve tapasztaltam, hogy Em apjának gépe be volt kapcsolva. Viszont nem egy átlagos számítógéppel találtam szembe magam, hanem Emék biztonsági kameráinak megfigyelő rendszerével. Kiszúrta szemem, hogy a fürdőszobákon kívül, mindenhol van a házban kamera. Hirtelen felugrott egy ablak, amire nagy betűkkel ez volt írva: 'Az új felvétel elkészült'. Hezitálás nélkül rákattintottam a 'megnyitás' gombra, és nem zavartattam magam, hogy egy másik ember számítógépében turkálok. Minden szögből készült felvétel. Tíz perc nézegetés után rájöttem, hogy Em apukája felvette az egész bulit... este tíztől egészen hajnali négyig. De ez közel sem volt olyan rossz mint, amit ezután láttam. Lefagyva ültem a gép előtt és egyszerűen nem bírtam hinni a szememnek. Hihetetlen, hogy ez a gaztett lenne a magyarázata az egész tegnap esti felfordulásnak. Legszívesebben bezártam volna az egészet, de képtelen voltam mozdulni. Üveges tekintettel figyeltem ahogy film folytatódik, és egy következő képkocka ugrik fel. Minden rejtély öt perc alatt megoldódott, én pedig még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a való életben megtörténhet. Az új képkockának történéseit figyeltem, és meglepődve döbbentem rá, hogy minden rosszban (jelenesetben szörnyűségben) van valami jó, és esetleg még az is elképzelhető, hogy normális emberek élnek a Földön, bár az előző felvétel erősen rácáfolna szavaimra.
-Te meg mit csinálsz itt?!- kérdezte meglepetten az ajtóban álló Emma, én pedig ahelyett, hogy neki estem volna, hogy még is hol fészkes fenében volt, üveges tekintettel meredtem barátnőmre arcára és fojtott hangon csak ennyit válaszoltam:
-Emma, ezt látnod kell...

2012. július 6., péntek | 18:19 | 0 komi